Keresőfeltételek

  • Keresőkifejezés
  • Keresés helye

A keresés összesen 3086 találatot eredményezett.

Heteken belül megszünteti a .NET 7 támogatását a Microsoft te 07:45
Azoknak a fejlesztőknek, akik gépeiken, illetve alkalmazásaikban még mindig a .NET 7-es verzióját használják, gyorsan lépniük és a keretrendszer egy újabb verziójára kell frissíteniük. A Microsoft ugyanis kedden bejelentette, hogy - a korábban megosztott terveknek megfelelően - rövidesen megszünteti a platform a szóban forgó verziójának támogatását. A .NET 7 egészen pontosan 2024. május 14-ével fog után frissülni utoljára, amivel lezárul 18 hónapos támogatási időszaka. Ezt követően sem funkcio..
CUDA-gyilkos gyorsító-API-t csinál az Arm, az Intel, a Samsung és a Qualcomm sz 07:00
A héten jó hír érkezett mindazon, erősen számításigényes alkalmazásokat készítők fejlesztők számára, akik unják, hogy minden platformra külön-külön kell elkészíteniük programjaikat. A héten ugyanis a többek között, az Arm, az Intel, a Google, a Qualcomm és a Samsung együttműködésével létrejött UXL Foundation tudatta, hogy egy egységes, platformokon átívelő API-t fogadtak el erre a célra. Az alapítvány a feladathoz az Intel már korábban bejelentett oneAPI csatolófelületét választotta, amit u..
Jelentősen csökkenti a körítő kódok méretét az új Java 22 2024.03.21.
Az Oracle kedden bejelentette, hogy általánosan is elérhetővé tette Java platformja legújabb verzióját. A Java 22 összesen egy tucatnyi fő fejlesztést hoz a nyelvben és a futásidejű környezetbe, amik legtöbbje jelentős mértékben csökkenti annak a kódnak a mennyiségét, amit a programozóknak be kell írniuk egy adott funkcionalitás eléréséhez. Ezek közül az egyik leglátványosabba a JEP 463, ami implicitté teszi a Java forrásban az osztályok, és a fő metódus deklarációját is. Ennek köszönhetően..
Nem igaz, hogy nem biztonságos a C++ - állítja a nyelv atyja 2024.03.19.
A napokban ismét a C++ védelmére kelt Bjarne Stroustrup, a közismert programozási nyelv atyja. A 73 éves szakember annak apropóján jelentkezett megint szólásra az általa 45 évvel ezelőtt kitalált nyelv ügyében, hogy a közelmúltban ismét több kormányzati szerv és cég is annak a jövőben történő mellőzésére szólította fel a fejlesztőket, illetve helyezte ezt kilátásba saját működésében, a biztonság okán. "Meglepőnek találom, hogy az említett kormányzati dokumentumok írói úgy tűnik, nem vesznek tud..
Nem hiszed el: Játékoldallá alakíthatja át a Microsoft a LinkedIn-t 2024.03.18.
Bár a Microsoft az elmúlt évek során számos fejlesztéssel egyre távolabb vitte a LinkedIn-t annak eredeti, kizárólag a professzionális munkaaspektusokra fókuszáló koncepciójától, a cég hamarosan egy olyan újdonságot vezethet be az oldalon, ami végleg nevetségessebbé tesz minden, előbbihez akár csak nyomokban is hasonlító önmeghatározást. Kiszivárgott információk szerint ugyanis Redmond azt tervezi, hogy játékokat tesz közzé a szájton - sőt, plusz funkciókat épít ezekre. A játékok esetében r..
Még több informatikust rúghatnak ki idén, a fizetések sem emelkednek 2024.03.18.
Bár a tavalyi év már eleve rossz volt az informatikusok - köztük a fejlesztők - számára, de az idei év sem hoz majd jelentős enyhülést számukra - állítja egy új elemzés. Ezek szerint ugyanis egyelőre 2024-ben is kb. azonos ütemben folytatódnak a leépítések, mint 2023-ban - és a fizetések emelkedésére sem lehet számítani, a jelentős inflációs mutatók ellenére sem. A layoffs.fyi szerint év eleje óta 209 technológiai vállalat összesen 50.312 alkalmazottat bocsátott el. Ez időarányosan gyakorlatila..
Nagyot ugrik a kernel a Raspberry Pi OS legújabb frissítésében 2024.03.15.
A Raspberry Pi projekt a héten új frissítést adott ki Raspberry Pi OS nevű operációs rendszeréből, ami ugye a Linux egy, kifejezetten a RPi alaplapokhoz igazított változata. Az új verzió legfontosabb újdonsága, hogy óriásit ugrik benne a kernel verziószáma, mivel az már a Linux az idei év elején kiadott 6.6-os ágából származik, szemben az eddig használt, még tavaly elejéről származó 6.1-es törzs helyett. Ennek oka az, hogy a Raspberry Pi a nyílt forrású rendszermag mindig aktuális hosszan támog..
Mostantól Visual Studio Code-ban is lehet fejleszteni Unity-re 2024.03.13.
A Microsoft szerdán bejelentette, hogy általánosan elérhetővé tette azt a Visual Studio Code-hoz készült bővítményt, ami kifejezetten a Unity alkalmazások és játékok építését segíti a pehelysúlyú IDE-ben, és aminek érkezéséről már tavaly írtunk. A Unity for Visual Studio Code alapjaiban a C# Dev Kit-re és a VS Code C# bővítményére épít, amiket azonban Unity-hez kapcsolódó eszközökkel egészít ki. Ennek megfelelően a bővítmény telepítése után a fejlesztők már nem csak a C#-hoz kapcsolódó, de Unit..
Új bővítést kapott a DirectX 12, amitől még gyorsabb lehet a grafika és a játékok 2024.03.12.
A Microsoft hétfőn fejlesztői blogjában DirectX csatolója egy olyan új fejlesztését jelentette be, aminek köszönhetően még jobb grafikát és nagyobb számítási teljesítményt lehet elérni használata esetén azonos hardveren. A cég által Work Graphs-nak elnevezett újítás ugyanis megspórolhat egy csomó kommunikációt és egymásra várakozást a CPU és a GPU között, és utóbbi részére sokkal nagyobb önállóságot biztosít a munkavégzésben, ami jobb kihasználását eredményezheti képességeinek. Ennek oka, hogy ..
Kiderült mennyibe fog kerülni a fejlesztőknek a DMA kihasználása az Androidon 2024.03.11.
Bár azt már korábban megírtuk, hogy az Apple nevetséges feltételekkel próbálja meg úgymond "teljesíteni" a DMA feltételeit, és brutális díjakat akarna behajtani az iPhone-okra az App Store megkerülésével értékesítő fejlesztőktől - de mindeddig nem lehetett tudni, hogy a Google miként fog ilyen esetekben eljárni az Androiddal és a Play Store-ral kapcsolatban. A cég ugyanakkor a napokban végre közölte az ilyen esetekben érvényes díjszabását, illetve azt, hogy milyen jutalékokra tart majd igény az ..
Dobja a C-t és a C++-t a Google is, biztonságosabb nyelvekre áll át helyettük 2024.03.06.
A Google a napokban csatlakozott azon szervezetek sorához, amik lényegében halállistára tették a C-t és a C++-t - biztonsági okokból. A cég ugyanis egy hosszú blogposztban, illetve egy még hosszabb dolgozatsorozatban tette egyértelművé, hogy eldöntötte: az említett nyelvekről biztonságosabb alternatívákra tervez átállni kódbázisaiban, és új projektjeit már semmiképpen sem tervezi C/C++-ban elkezdeni. A Google az elemzésben elismeri, hogy egyrészt a C és a C++ jelenleg megkerülhetetlenek még az ..
Megpróbálja megtiltani a CUDA illesztők használatát az Nvidia 2024.03.05.
Az Nvidia a közelmúltban egy érdekes változtatást vezetett be CUDA fejlesztőkészletéhez mellékelt használati szerződésébe. Egy ahhoz hozzáadott új pont ugyanis lényegében megpróbálja megtiltani az azzal készült bármilyen kódok vagy kimenetek futtatását más gyártók hardverein is.  "Nem végezhet visszafejtést, dekompilálást vagy szétszerelést a [fejlesztőkészlet] szoftverelemeinek felhasználásával generált kimenet bármely részben abból a célból, hogy az ilyen kimeneti végtermékeket egy nem NVIDIA..
Befellegzett a programozóknak, nem lesz szükség rájuk - mondja az Nvidia elnöke 2024.02.27.
Bár az utóbbi egy évtizedben szinte minden elismert technológiai és gazdasági vezető azzal próbált kampányolni, hogy lényegében mindenkit meg kellene tanítani programozni, az Nvidia elnöke a közelmúltban egy ezzel teljesen ellentétes tézissel és predikcióval állt elő. Jensen Huang ugyanis a Dubajban megrendezésre került Word Government Summit-on azt mondta: teljesen felesleges a programozást megtanulni, mert a jövőben nem is lesz szükség programozókra. "Az elmúlt 10-15 évben szinte mindenki..
Itt a programozási nyelv, amiben időutazást is lehet tenni 2024.02.26.
Bár az időutazás elég gyakori témája sci-fi alkotásoknak, sőt, bizonyos értelemben tudományos kutatásoknak is, a programozási területétől hagyományosan teljesen idegen dolog. Vagy legalábbis az volt - egy új programozási nyelv ugyanis lehetővé teszi ennek alkalmazását programjaink megírása közben is. A Mariposa lényege, hogy lehetővé teszi a benne írt programkódok számára, hogy azok a végrehajtás tetszőleges pontján kvázi visszaugorjanak az időben, és a "múltban" végezzenek el műveleteket - úgy..
8 óra alatt írt egy fáék egyszerűségű játékot - másfél év alatt 86 milliót keresett vele 2024.02.21.
Bár egy-másfél évtizeddel ezelőtt tele volt az informatikai sajtó az olyan hírekkel, amikor valaki egy pofonegyszerű mobilalkalmazás írásával és kiadásával rövid idő alatt dollármilliomossá vált, de az utóbbi években az app-piac telítődésével eltűnni látszottak ezek az anyagok. A jelek szerint azonban ennek ellenére még lehetőség van akár nullához közeli munka befektetésével és rendkívül béna alkotásokkal is irdatlan pénzeket keresni - csak most mobil helyett már játékkonzolokra kell ezeket fe..
Szeretnél értesítéseket kapni a legújabb érdekes hírekről?
Az értesítéseket később bármikor kikapcsolhatod, azt pedig személyre szabhatod, hogy mikor jelenhetnek meg neked.