Keresőfeltételek

  • Keresőkifejezés
  • Keresés helye

A keresés összesen 227 találatot eredményezett.

Itt a programozási nyelv, amiben időutazást is lehet tenni 2024.02.26.
... gyakorlatilag mindegyik mainstream nyelvben "1"-et szolgáltatnatatna kimenetként a képernyőre - Mariposa-ban azonban ehelyett "2" jelenik majd meg futtatásakor. Ennek oka, hogy az "at t" szerkezet utólag definiál egy olyan műveletet, amit valójában egy, a "t" változó által meghatározott korábbi időpontban kell végrehajtani - ez pedig értelemszerűen megváltoztatja a program kimenetét is. Bár ez idáig viszonylag egyszerűnek tűnik, valójában nagyon könnyen nagyon z..
Hivatalos a .NET 9 - mondjuk milyen újdonságok jönnek benne 2024.02.14.
A Microsoft kedden .NET fejlesztői blogjában hivatalosan is bejelentette ismert fejlesztői keretrendszere következő verzióját. A .NET 9 a cég szerint számos téren fog jelentős előrelépést képezni a korábbi verziókhoz képest - és mindjárt kipróbálhatóvá is tette annak első előzetes változatát. A szóban forgó fejlesztési területek közül a Microsoft első helyen a felhős alkalmazásokat a korábbiaknál is komolyabb támogatását emelte ki. Ennek részeként a fejlesztők új eszközöket kapnak majd az i..
Megszünteti a régi Internet Explorer-ek támogatását a jQuery 4.0 2024.02.09.
... megoldást kell használni a domainek közötti kommunikációra. A jQueryQuery slim változata pedig még az eddiginél is kisebb lett, mivel mostantól már a Deferred és Callback támogatás is kikerült belőle, amik helyett az utóbbi időben amúgy is az immár szabványos Promise-ok használata volt javasolt. A jQuery 4.0 további változásairól itt lehet olvasni.
Elérhető az IBM kódgeneráló mesterséges intelligenciája 2023.10.27.
... írt programok az IBM Z mainframe gépein futó Java kódokká történő alakítását tudja elvégezni. [img(ibm-watsonx-cobol-java.gif;A watsonx Code Assistant for Z a régi, COBOL nyelven írt kódok Java-ra konvertálását végzi;;;1)] Utóbbi segítségével a vállalati fejlesztők a sokszor több évtizedes pénzügyi és egyéb programokat tudják modern környezetekben, sőt, akár a felhőben is könnyen működő változatra átalakítani és modernizálni. A megoldás először felderít..
Java-ra írja át a régi COBOL kódokat az IBM új watsonx mesterséges intelligenciája 2023.08.24.
... eddig idegenkedett a mainframe-jeiken futó COBOL alkalmazásokazások modernizációjától, mert ez gyakran a programok teljes újraírását igényelte volna, amihez sem keretük, sem megfelelő szakemberük nem lett volna. Az új generatív MI azonban megváltoztatja ezt a felállást, hiszen használatával egyszerűbben és gyorsabban lehet a meglévő COBOL megoldásokat Java alapokra áthelyezni. [youtube(FJr0iKXKr3M)] Bár keresztfordítók már eddig is rendelkeztek utóbbi f..
Már kipróbálható az ingyenes, nyílt forrású COBOL fordító, ami .NET kódot generál 2023.03.14.
... szinte akármelyik mai mainstream számítógépes platformra le lehet fordítani és ott futtatni. Ugyanakkor maguk az eredeti COBOL kódok is modern formában írhatók, mivel az Otterkit a nyelv legújabb, 2023-es specifikációjának bővítéseit is támogatja (illetve ennek megvalósítása a végső célja). Ez egyébként mintegy 400 beépített kulcsszót jelent, ami már önmagában is jelentős feladatnak tűnik. Az Otterkit által generált kód futtathatóvá fordításához a legújabb,..
Befellegzett a programozásnak, pár éven belül nem lesz szükség programozókra? 2023.01.02.
A programozók jobban teszik ha felkészülnek arra, hogy pár éven belül új állás, sőt, új szakma után kell nézniük. Arra a munkára ugyanis, amit ők végeznek, nem lesz szükség - a számítógépeket ugyanis a jövő évtizedben már nem programozni, hanem csak tanítani fogjuk. Ezt állítja egy mesterséges intelligencia-fejlesztéssel foglalkozó cég vezetője, aki szerint a számítógépprogramozás, mint tudományág, rövid időn belül meg fog szűnni. Szerinte a jövőben a programok kódját nem emberek, hanem mes..
Facebook: Így írtuk át 10 millió sornyi kódunkat Java-ról Kotlin-ra 2022.10.27.
... lehetővé vált számukra domain-specifikus nyelvi bővítések integrálásantegrálása is - méghozzá típusbiztos módon - a forrásokba, amivel kapcsolatban a Facebook mérnökei annyit szögeztek le, hogy bár ez nagyon hatékony eszköz is lehet, viszont erősen csábít a túltervezésre (overengineering) is, így érdemes óvatosan bánni vele. Az áttérés hátrányaként megjegyezték, hogy a nyilvánvaló munka-, idő- és anyagi költségeken túl azt is jelentette, hogy egy ideig vegyes..
Érthetőbb reguláris kifejezéseket hoz majd a Swift 5.7 2022.08.26.
... megoldás helyett egy új, domain-specifikus nyelv, a Regex Builderlder bevezetésén fog alapulni ezek kezelése. Utóbbiban a reguláris kifejezések nem kriptikus jelsorozatok és kódok karakterláncba történő összefűzésével állnak majd elő, hanem ehelyett magához a nyelv imperatív utasításszerkezeteihez hasonlóan, strukturált és jól olvasható formában lehet majd deklarálni őket. A megoldás nagy előnye nem csak az lesz, hogy így könnyebben lehet majd érteni, hogy a k..
Kipróbálhatóvá tette kifejezetten fejlesztőknek szánt felhőszolgáltatását a Microsoft 2022.08.16.
... eszközplatformot és mainstream rendszert is. Így mobilosos, webes vagy akár IoT alkalmazások fejlesztésére is lehet használni, akkor is, ha azok Androidon, macOS-en vagy akár Linux-on futnak - mivel a Windows Subsystem for Linux révén a Dev Box Windows környezete még utóbbit is tudja támogatni. A Dev Box Preview állapotban havonta 15 óráig ingyenes a vállalatok számára, a hozzá kapcsolt max. 512 GB-os tárhely pedig az első 1 évig használható ingyen. A Microsof..
.NET és Linux támogatással jön a COBOL legújabb főverziója 2022.07.22.
... Ezen kívül a csomag a mainframe-programozáshoz szükséges eszközöket is kínál a Visual Studio 2022, illetve Eclipse fejlesztői környezetbe integrálódó bővítések formájában s. A Visual COBOL 8.0 új adatmodernizációs eszközökkel jön, amelyek lehetővé teszik a nagygépes COBOL alkalmazások számára, hogy gyorsan áttérhessenek modern relációs adatbáziskezelők használatára, vagy felhő-alapú architektúrákra is. Utóbbi elősegítésére a Micro Focus próbahozzáféréseket is ..
Kiemelt értesítésekkel jön az új GitHub Desktop 3.0 2022.04.27.
A GitHub kedden új főverzió kiadását jelentette be a szolgáltatásában tárolt kódtárak kezelését segítő asztali alkalmazásából. Az új GitHub Desktop 3.0 két legfontosabb újítása a kiemelt értesítések megjelenítése, valamint az, hogy a korábbiaknál jobban segít a pull request-ek esetleges problémáinak felderítésében. Utóbbit azon keresztül valósítja meg, hogy immár részletesen képes megmutatni a pull request-eken elvégzett tesztek eredményeit. Így ha a módosítás elbukik ezeken, nem csak ezt a..
Jön a WebAssembly 2.0 - mondjuk mi lesz új benne 2022.04.20.
A webes szabványokat kidolgozó és karbantartó W3C a hét elején elérhetővé tette a WebAssembly specifikáció következő verziójának első nyilvános vázlatát. Az eredetileg natív környezetekbe készült kódok a böngészőkben, de immár tetszőleges másik platformon történő futtatását lehetővé tenni hivatott specifikáció 2.0-s verziója számos fejlesztést tartalmaz az elsőhöz képest, és néhány további fontosat is kilátásba helyez. A már kidolgozott bővítések közül a legfontosabbak, hogy a jövőben a füg..
Sokkal könnyebb lesz a Swift és a C++ kódok összekötése a jövőben 2022.02.02.
A Swift fejlesztői a héten bejelentették, hogy a projekten belül létrehozták a "Swift and C++ Interoperability Workgroup"-ot. Az új munkacsoport célja, hogy olyan változtatásokat vezessen be a két nyelv megvalósításában, ami jelentős mértékben egyszerűsíti az azokban írt kódok összekapcsolását egymással, mindkét oldal felől. Bár a Swift legújabb kiadásaiban ugyan már képes bizonyos C++ típusok, API-k és rutinok importálására, ez meglehetősen korlátos módon használható csak - ráadásul a mási..
Log4j sebezhetőségeket felderítő segédletet jelentett be a GitHub 2021.12.15.
A GitHub kedden bejelentette, hogy már korább óta üzemelő Dependabot eszközét egy olyan új képességgel bővítette, aminek köszönhetően az alkalmassá vált a napokban ismertté vált, veszélyes Log4j sebezhetőség felderítésére is felhasználói kódbázisában. Az eszköz így képes megállapítani, ha valamelyik könyvtár vagy szoftver a szóban forgó keretrendszer egy veszélyes, sérülékeny változatát használja, és erről riasztást küldeni, mi több: a javításra alkalmas pull request-et is automatikusan generá..
Szeretnél értesítéseket kapni a legújabb érdekes hírekről?
Az értesítéseket később bármikor kikapcsolhatod, azt pedig személyre szabhatod, hogy mikor jelenhetnek meg neked.